Három hete láttam a Terminal Workhouse előadását Kerkay Rita rendezésében, és csak most tudok hozzáfogni a nyomhagyáshoz. Már a megtekintésk...
Három hete láttam a Terminal Workhouse előadását Kerkay Rita rendezésében, és csak most tudok hozzáfogni a nyomhagyáshoz. Már a megtekintéskor sejtettem, hogy így lesz, nyomasztott is a halogatás. Nyilván jobban járok, ha a megtekintést is elhalasztom szeptemberre, de túl nagy volt a kísértés: Zsótér Sándor volt az egyik főszereplő, akinek minden akciója érdekes számomra. Ezt alátámasztotta a covid egyik nagy tanulsága: amit ma megnézhetsz, ne halogasd, mert semmi garancia nincs arra, hogy a következő előadás is meg lesz tartva.
Így hát kibuszoztam a XV. kerületbe, megnéztem, hogy milyen is a Csokonai művház, amelyről eddig csak hallottam, mivel a férjem Esztergomból oda (is) járt számítástechnikai összejövetelre még a nyolcvanas évek közepén. Nem éreztem problémásnak a közlekedést, az 5-ös busz megállójától pár perc séta, és jól megközelíthető mind a Bosnyák térről, mind Újpest Városközponttól két busszal is, amelyek megállója mindössze néhány méterre van a helyszíntől. Van egy kellemes kertje, büféje, ahol nem lesz rossz várakozni azoknak, akik a biztonság kedvéért akár fél óra ráhagyással érkeznek meg majd.
Idén Göncz Árpád születésének 100. évfordulója volt, és nyilván ez volt az apropója színdarabja előadásának. Én a főpróbáról tudok nyilatkozni, amelyet követett egy zártkörű premier és egy másik, amelyre már a mezei nézők is vehettek jegyeket. Nyilván ezt a harmadik alkalmat lett volna a legideálisabb megnézni, amelyből leszűrhettem volna azt is, miként reagáltak a mezei nézők erre a szinte teljesen ismeretlen műre. (Göncz Árpád hat drámáját egy kötetben még 1990-ben megjelentették, illetve van egy Találkozások c. elbeszélésgyűjteménye is, abban is szerepel ez a történet mindössze pár oldalba sűrítve.)
