Szeretett vezérünk őspremier a Szkéné Színházban Megosztó, kevés váratlan fordulatokkal teli előadás született Valcz Péter rendező álta...
Szeretett vezérünk őspremier a Szkéné Színházban
Megosztó, kevés váratlan fordulatokkal teli előadás született Valcz Péter rendező által a Szkéné Színházban. Látványos és kifejező elemekkel, jól elkapott színészi pillanatokkal – csak éppen a Kádár-korszakban is ismeretes sorok közötti olvasás szükségtelen szükségszerűségével.
A Terminál Workhouse előadása hű adaptációja Daniel Bănulescu groteszk és abszurd regényének, amely fekete humorral és keserű öniróniával, mégis túlzásoktól mentesen idézi meg Ceaușescu korszakát és ezzel együtt az egész közép-kelet-európai térségben ismeretes rendszer lelki mechanizmusait. Hű, ám színpadi értelemben egyáltalán nem merész, kissé elnyújtott és döcögős adaptációról van szó. A fiatal és egyre ismertebbé váló O. Horváth Sára nagyszerű munkát végzett a szöveggel: dinamikáját tekintve pergő, nyelviségében pontos és feszes. Ám az előadás igazolja, hogy nemcsak az átírásnak, a megrövidítésnek tudható be a címváltás. Miszerint Bănulescu provokatív és kellően pofátlan címéből (Csókolom a segged, szeretett vezérünk!) a Szkéné közönségéhez már csak ennyi jutott: Szeretett vezérünk.
A történet szerint Danielt, az írót berántja a limuzinjába a nagy „Csau” (avagy Ceaușescu) és arra kéri, hogy 31 nap alatt írjon egy regényt. Bármiről, amiről szeretne, semmilyen megkötés nincsen. Csupán annyi, hogy minden olvasónak essen le az álla. És akkor a tespedt, a megfélemlített és leállásra kényszerített értelmiséget képviselő író munkához lát – végre cenzúra nélkül. Vagy ő legalábbis azt reméli.
Nagyon elmés a Szkéné Színház színpadán elhelyezett díszlet, amely szintén a rendező nevéhez köthető: két, egymáshoz illeszkedő emelkedő, alul rácsos vasszerkezet tetején fogad minket jól öltözötten Daniel, azaz Molnár Gusztáv. Noha horizontálisan és vertikálisan is sokat játszanak a térrel. Beszédes, ahogyan az író írás közben az emelvény alsó részénél, asztalánál gubbasztva ír, vagy ahogyan Ceaușescu legtöbbször az emelvény tetején vagy a színpad elején, a díszleten kívül mozog – mégis, egy idő után az állandó díszletelemek használata és variálásai jelenetről jelenetre kiszámíthatóbakká váltak, így veszít a látvány a különleges abszurditásából.
Frappáns, bár korántsem szokatlan megoldása az előadásnak, hogy a nagy diktátort egy nő, Fazakas Júlia testesíti meg hibátlanul. Fazakas változatos színészi eszköztárral hozza elénk a külső, a valós Csaut és az író lelkében bújó „belső Csaut”. Mély tónusú hangjával és behízelgő játékmodorával pont azt a passzív agressziót, azt a mézes-mázas kegyetlenséget tárja fel, ami ezeket a diktátorokat legalábbis képzeletem szerint jellemezte. Női mivoltából fakadóan a lágyság és szépség, valamint az aljasság és sakkban tartás egyvelege tartja fent szinte állandóan a nézői figyelmet.
Molnár Gusztáv tökéletes ellenpárja a színésznőnek. Páratlan intenzitással éli meg belső vívódását, elszántságát és gyávaságát, a folyamatos (ön)kontroll elleni lázadását. Hiszen a tét nagy: mivel elvileg bármiről írhat, a regényében alkotott szuperhős és csapata megölheti az írás végén a diktátort. Lehet-e ő közvetett módon a nagybetűs Megváltó?
És Molnár egyszerre képes a valóságban és az általa elképzelt figurák világában élni: jelenléte az egész előadása alatt hiteles és megkérdőjelezhetetlen. Testben, hangban egyaránt átadja az értelmiség idegesítő, ugyanakkor érthető, egyszerre szánalmas és küzdelmes vajúdását. Molnár és Fazakas jelmezeikben is kiegészülnek, amelyek Makány Mártát dicsérik: Molnár kínosan jól akar kinézni, ingben és öltönyben, míg Fazakas megteheti, hogy ha akar, tornacipőben, ha akar, fekete bundában, ha akar, nadrágkosztümben jelenik meg.
Ugyanez a szellemesség a többi játszó jelmezét tekintve halványul, nem annyira éles és egyértelmű. Akár realistának is mondható, és kétségkívül kifejező, ahogyan a Daniel fantáziája által létrejött, Romániát felszabadító sereg három tagja egyesével viseli a román zászló színeit. Kálóczi Orsolya forradalmi és vakmerő Daniel barátnőjeként és a szuperhősös, felmentő sereg tagjaként egyaránt. Mészáros András kétszínű, álságos hittérítő papjának alakja, valamint a kissé együgyű polgárként való jelenléte humoros, bár az előadás alapvető szövetéhez és hangulatához sokat nem tesz hozzá. Gerlits Réka harcias, mindenre elszánt amazoni természetű figurája pedig szintén az író fiktív világának része, vagyis az ő (egyébként erős és szintén kiváló) alakítása Daniel jellemét és lelki világát színesíti és teszi rétegzettebbé.
Megkapó képekkel és jelenetekkel machinál az előadás azért, hogy még jobban átjöjjön a korszak hangulata, a rendszer kegyetlensége és a műfaj abszurditása – hiszen a darab alcíme: abszurd show. Míg az abszurditást erősítette a celluxba csomagolt Vizigotut játszó Mészáros András meztelen alakja, valamint a mamuszos Csau becsoszogása, a show-t pedig a többi között a mozgalmi dalok és Daniel figuráinak dalos vitatkozása szolgálja Rozs Tamás szürreális hangszerelésében.
Ha abból indulunk ki, hogy maga a rendező is azt nyilatkozza a darab színlapján, hogy „előadásunk nem aktualizál, egyszerűen csak aktuális… nyilván senkinek sem lesz ismeretlen a mindent átszövő politika”, akkor nem kérhetek semmit számon az előadáson. Olybá tűnik, a rendezőt sokkal inkább az abszurd mint jelenség érdekelte, ezért áll ez a darab középpontjában. Így azonban semmivel sem került közelebb hozzánk sem a kor, sem a jelenség. Mert bár áthallásokkal utalnak a magyarországi közérzetre akkor, amikor Csau az első jelenetben a nézők közül jön elő, vagy amikor Madiant alakító Mészáros egyszer lerántja a függönyt, és az ablakból a Duna-part látképe tűnik fel, vagy amikor megszakítva a darabot, Fazakas Júlia kilépve a szerepből felháborodva oktatja ki a szereplőket arról, hogyan kell Csau nevét helyesen kiejteni, és ezután a nézőkkel együtt skandálja a megfelelően kiejtett nevet – nos, bár ezek erőteljes és lényegretörő jelzések, erősségük miatt inkább szájbarágósnak, semmint bátor párhuzamvonásnak hatnak.
Ily módon az előadás eleget tesz a címének: megmutatja az emberben mindenkor benne élő, állandó agyi és lelki cenzorként működő, szeretett vezérünket egy abszurd show keretében – csak éppen én a seggcsókolás gesztusát – átvitt és akár konkrét értelemben is - elviseltem volna.
O. Horváth Sári: Szeretett vezérünk. Abszurd show Daniel Bănulescu Csókolom a segged, szeretett Vezérünk című regénye nyomán. Játsszák: Fazakas Júlia, Gerlits Réka, Kálóczi Orsolya, Molnár Gusztáv, Mészáros András. Zeneszerző: Rozs Tamás. Jelmeztervező: Makány Márta. Díszletettervező: Valcz Péter. Mozgás: Elek Ányos. Produkciósvezető: Gáspár Anna. Rendezőasszisztens: Balogh Zsuzsa. Rendező: Valcz Péter. A Terminal Workhouse, a Manna és a Szkéné Színház közös előadása. Bemutató: 2019. szeptember 26. Szkéné Színház.
forrás: https://www.prae.hu
