$type=ticker$hide=home$label=0

Az Emigránsokat rendezi Mucsi Zoltán

A Lengyel Intézetben mutatják be Slawomir Mrozek nagy sikerű darabját Szilléry Éva  A külföldre szakadtak talajvesztettsége és a kis...
A Lengyel Intézetben mutatják be Slawomir Mrozek nagy sikerű darabját

Szilléry Éva 

A külföldre szakadtak talajvesztettsége és a kiszolgáltatottsága érdekli elsősorban Mucsi Zoltán színművészt Slawomir Mrozek Emigránsok című művében, amelyet az ő rendezésében mutatnak be hamarosan a Lengyel Intézetben. Az itthon többször is nagy sikerrel játszott egyfelvonásos darabban a lengyel szerző két teljesen különböző, középkorú embert zár évekre egy élettérbe, akik feltehetően a hazájukban egy napot sem töltöttek volna együtt.

– A darab születésekor, 1979-ben mást jelentett, hogy nincs visszaút, és hogy el kell hagyni a hazát, mint ma. Ettől függetlenül ha az ember elővesz egy drámát, akkor úgy gondolja, hogy érdemes azt most bemutatni – mondta lapunknak Mucsi Zoltán színművész, akit két pályatársa, Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv keresett meg, hogy rendezze meg velük Slawomir Mrozek drámáját, a külföldre szakadt értelmiségi, AA és a faragatlan ösztönlény, XX több mint hároméves összezártságának történetét. Jelenleg a próbafolyamat hatodik hetében járnak. Mucsi Zoltán egyébként – pályakezdő próbálkozásait követően – őszi temesvári bemutatója, a Guppi után másodszor rendez darabot, Mrozeket azonban már évek óta sikerrel játszik: Scherer Péterrel a Mulatság című darab 325. előadásánál tartanak.

Név

1%,1,6tszín stream,2,a hókirálynő ösvényén,1,alkotók,8,alkotók archívuma,18,andorka tímea,1,andruskó marcella,2,anton,9,anyacsak1,1,archívum,17,bábelna,3,bagel,1,bakonyi alexa,4,balatoni józsef,1,bátorságok könyve,7,boronkay soma,2,botos éva,1,budapesti lengyel intézet,2,cafe.desire,2,citymatiné,3,csányi dávid,3,csokonai nonprofit kft,3,csonka andrás,1,dancsecs ildikó,9,daubner anna,1,digital producer,1,divattúlmutató,1,dömötör tamás,6,drakula vár,8,edvi henrietta,1,elek ányos,5,életemnek csak nézői a maiak,1,élő beszélgetések,3,emigránsok,12,fazakas júlia,2,ferenczy múzeum,3,forr a dalunk,1,fülöp áron,2,gáspár anna,1,géczi zoltán,17,gere dénes,1,gerlits réka,26,göncz árpád,1,göttinger pál,1,gyöngy zsuzsa,1,gyulay eszter,2,hajmási dávid,3,hegyesi rita,1,herczeg tamás,2,hírek,53,hodászi ádám,1,hollai heiser anna,1,horváth-töreki gergely,1,interjú,6,isten hozott a majomházban,7,ivanics tamás,2,j háborúja,3,jászberényi gábor,1,játszóház,8,johnny háborúja,1,kálócz,1,kálóczi orsolya,9,képek,16,kérdések,1,kerkay rita,3,két verona kft,1,kováts adél,1,kritika,11,laboda kornél,1,lászló,1,lászló g attila,6,makány márta,1,mámor vagy amit akartok,9,manna,1,márkus sándor,1,menszátor héresz attila,1,mérleg,11,mészáros andrás,1,mészáros piroska,7,mindennapi bátorságunk,7,mohácsi istván,1,molnár gusztáv,22,molnár györgy,1,molvay norbert,2,mucsi zoltán,4,művészeti paletta a bölcsődésekért,1,nagy karina,1,nemcsók nóra,1,o horváth sári,2,oberczián kinga,1,pagonyi andrás,2,pászt patrícia,2,projektek,6,pszihé,1,ráskó eszter,1,régi szép idők,2,rólunk írták,45,rozs tamás,1,rusznák adrienn,8,sarádi zsolt,1,sediánszky nóra,2,simányi zsuzsanna,2,simon attila,1,szakáll tamás,2,szentandrásnapi mámor,6,szeretett vezérünk,8,szó/hősök,2,tábor,1,téby zita,1,tenki réka,1,tiktok,1,tisztelet a küzdésért,1,tóth réka ágnes,2,tóth zoltán,1,ullmann mónika,1,váczi lászló,1,vajdahunyadvár,1,valcz péter,2,vanya tímea,1,váradi andrás,5,varga mária,3,veled kerek,1,videó,11,viktor balázs,1,zako fesztivál,1,zsótér sándor,3,
ltr
item
TERMINÁL WORKHOUSE.: Az Emigránsokat rendezi Mucsi Zoltán
Az Emigránsokat rendezi Mucsi Zoltán
TERMINÁL WORKHOUSE.
https://www.terminalworkhouse.hu/2016/01/az-emigransokat-rendezi-mucsi-zoltan.html
https://www.terminalworkhouse.hu/
http://www.terminalworkhouse.hu/
http://www.terminalworkhouse.hu/2016/01/az-emigransokat-rendezi-mucsi-zoltan.html
true
2661058171498144238
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap CIKK Lásd mindet Lásd még A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS ALL POSTS Not found any post match with your request Back Home Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content