Dancsecs Ildikó dramaturg válaszol Elmenni az országból vagy itt maradni? Kapaszkodni a tűnőben lévő hagyományokba vagy kiszakítani a...
Dancsecs Ildikó dramaturg válaszol
Elmenni az országból vagy itt maradni? Kapaszkodni a tűnőben lévő hagyományokba vagy kiszakítani a gyökereket egy jobb élet reményében? Február 17-én mutatja be a Workhouse Terminál és a Manna legújabb közös előadását, a Szentandrásnapi mámort. Az előadásról, magyarságtudatról, sírva vigadásról a darab írója, dramaturgja, Dancsecs Ildikó mesélt.
Mi lehet egy olyan 400 éves dráma aktualitása ma, mint a Szentivánéji álom? Miért épp erre a darabra született meg a Szentandrásnapi mámor mint parafrázis?
Az igazság az, hogy nem azzal a céllal indult a munkafolyamat, hogy megírjuk a Szentivánéji álom parafrázisát. Az alapötlet az volt, hogy készítsünk egy olyan előadást, amely egy mámoros lakodalmi társaság tragikomikus kavarodásain és helyzetein alapszik. Aztán jött csak a felvetés, hogy a Szentivánéji álom négy fiatal szerelmesének helyzetét vehetnénk alapul. A munka során derült ki, mennyire érvényes most is a darab. Shakespeare örök aktualitása talán éppen abban rejlik, hogy olyan általános emberi kapcsolatokat, problémákat, élethelyzeteket tud teljességében ábrázolni, amelyek kortól függetlenül léteznek, akár a szerelem, a házasság és gyerekvállalás kérdése, a szülő-gyerek kapcsolat, vagy épp a generációk és társadalmi különbségek közti konfliktusok.
A darab erősen magyarított - de milyen az a kis magyar valóság, amit bemutat?
Pár éve dolgoztam dramaturgként egy darabon Mi és Miskolc címmel, amikor a miskolci társulat egy része legyalogolt Budapestről Miskolcra, és út közben anyagokat gyűjtöttek az érintett falukban a hagyományokról. Ez a munka nagyon sok nyitott kérdést hagyott maga után. Többek között ezért helyeztük abba a közegbe aSzentandrásnapi mámort. Az egyik legmeghatározóbb élmény volt egy férfi, aki órákat panaszkodott egy kocsmában arról, hogy milyen nehéz körülmények között él a családjával, miközben sorra hívott meg mindenkit, hogy igyanak vele. Valahogy ennek a világnak a kettőségét szeretnénk megmutatni. Azt a tipikus magyar falusi környezetet, amiről mindenkinek vannak élményei, ahol a kocsmában történnek meg a dolgok és mindenki tud mindenkiről mindent. Közben pedig azért bekúszik már a modern technika, a hagyományok kezdenek elhalványulni, új értékek nem teremtődnek, a fiatalok pedig menekülnének innen. Ha tudnának.
Milyen rétegeit érinti a darab a magyarságtudatnak?
Nehéz kérdés. Értelmezhető-e egyáltalán ez a fogalom manapság? Nem politizál a darab és nincsenek benne állásfoglalások vagy kijelentések, de talán felvetheti éppen ezt a kérdést. Egy unióban élünk, ami alapvetően a kevert egység eszméjét képviseli. Kérdés, hogy ez fenntartható-e. Másfelől ott egy másik vonulat, amely ebben az olvasztótégelyben a magyarságot vagy annak hagyományainak fenntartását sajátos eszközökkel gondolja el. Ebben a folyamatos kettősségében élünk. Az előadás egyfelől ennek mutatja meg bizonyos oldalait: a fiatalok külföldre szeretnének menni egy jobb jövő reményében, de nem tudják, igazán mire vállalkoznak; a falu idősebb lakói pedig tűzzel-vassal küzdenek saját ügyetlen eszközeikkel a hagyományok felélesztésében, és hogy ez által megmutathassák, ők is érnek valamit. Az előadás teljes világát átszövő népzenei stílus pedig egy olyan világba szippantja be a nézőt, ami azt hiszem, a zsigereinkben van és nem tudunk nem azonosulni vele.
Noha a témák, melyeket érint a darab komolyak, a forma mégis komédia - ez is egyfajta sajátunk - a sírva vigadás.
Megpróbáltunk egy igazán mai vígjátékot összehozni. A komolyabb témák beszüremkedése viszont magával hozta a többi réteget is. Úgy érzem, az említett témák mindegyike olyan, hogy mindkét oldalának megvan a maga igazsága és a maga tragédiája vagy kicsinyessége is. A kicsinyesség pedig már magában hordozza a nevetést és a sírást is. Shakespeare mellett így került a darabba egy kis népszínmű érzet, az elvágyódás és komikus nihil csehovi hangulata, de napjaink szappanoperáinak vagy talk show-inak világa is. A műfaji megjelölésem ezért ilyen kicsavart, úgy gondoltam klasszikus módon meghatározom a műfajt, a klasszikus kategóriák azonban nem fedik a valóságot. Így lett a Szentandrásnapi mámor zenés vígnépszínművelet.
Egyszer Ascher Tamás rendező mondta: "a dramaturg az, aki emlékezteti a rendezőt az evidenciákra" - számodra mit jelent dramaturgnak lenni?
Kezdő dramaturg vagyok, és mivel nem egyetemen sajátítottam el a gyakorlati tudást, hanem az élet, a szerencse hozta, hogy dramaturgként kezdhettem dolgozni, ezért még tart az útkeresés. Sok olyan színházi embernek vagyok hálás, akik segítettek, hogy a magyar és színháztudomány meg kultúratudomány szakos bölcsészből dramaturg lehessen. Szőcs Artur adott először munkákat, amelyekben Deres Péter dramaturg mellett dolgozhattam, tőlük nagyon sokat tanulhattam. Miskolcon pedig Ari-Nagy Barbarát ismerhettem meg, akinek sokat adok a véleményére, és akinek máig sokat köszönhetek – ebben a munkában is segített az észrevételeivel. Szóval még alakulok, most éppen az írás kezdett el egyre inkább foglalkoztatni, pedig előtte nem voltak ilyen ambícióim. Mivel nem is dolgozom színháznál, hanem a Terminálban élem ki kreatív színház energiáimat, így nincs is igazán közvetlen hatás vagy elváráshalmaz, ami alakítson.
A kezdetektől ott vagy a Terminál Workhouse csapatában. Miben látod a küldetéseteket? Miért jött létre a társulat? Mi a feladatotok a magyar színházi életben?
Már két éve dolgozunk egy saját csapat létrehozásán, ami most végre meg is valósult. Jelenleg tizenhatan vagyunk, és még mindig alakulunk. Alapvetően olyan alkotók tömörültek össze a Terminál Workhouse alatt, akik tele vannak pangó kreatív energiával és ötletekkel. Támogatjuk egymást, mindenki azt tesz hozzá a másik produkciójához, amihez ért, vagy amire éppen kapacitása van. Tele vagyunk tervekkel, keressük a lehetőségeket és ebben nagy segítséget nyújt a Manna Kulturális Egyesület. Az ő segítségükkel négy hónapos „működés” után februárban már hat előadásunk van, számos megmozdulást csináltunk, kisfilmeket forgattunk és körvonalazódik még nyárig három bemutató. Megfontolva haladunk keressük az új utakat és célokat.
Szerző: Csímár Kamilla
A kezdetektől ott vagy a Terminál Workhouse csapatában. Miben látod a küldetéseteket? Miért jött létre a társulat? Mi a feladatotok a magyar színházi életben?
Már két éve dolgozunk egy saját csapat létrehozásán, ami most végre meg is valósult. Jelenleg tizenhatan vagyunk, és még mindig alakulunk. Alapvetően olyan alkotók tömörültek össze a Terminál Workhouse alatt, akik tele vannak pangó kreatív energiával és ötletekkel. Támogatjuk egymást, mindenki azt tesz hozzá a másik produkciójához, amihez ért, vagy amire éppen kapacitása van. Tele vagyunk tervekkel, keressük a lehetőségeket és ebben nagy segítséget nyújt a Manna Kulturális Egyesület. Az ő segítségükkel négy hónapos „működés” után februárban már hat előadásunk van, számos megmozdulást csináltunk, kisfilmeket forgattunk és körvonalazódik még nyárig három bemutató. Megfontolva haladunk keressük az új utakat és célokat.
Szerző: Csímár Kamilla
