$type=ticker$hide=home$label=0

Az atomfizikától a színházig

Molnár Gusztáv egy Komárom melletti kis faluban Aranyoson nőtt fel, majd kis híján Csehországban lett a kvarkok, mezonok és barionok nag...

Molnár Gusztáv egy Komárom melletti kis faluban Aranyoson nőtt fel, majd kis híján Csehországban lett a kvarkok, mezonok és barionok nagy szakértője. Ehelyett inkább egy kaposvári vonatút alatt felkészült a színész szak első rostájára és továbbjutott. A második, bentlakós forduló alatt elköltötte az összes pénzét, mert biztos volt benne, hogy nem jut tovább a harmadikra, de végül fel is vették.

A főiskolát követő évben Pesten dolgozott, majd a Szputnyik Hajózási Társasággal járta a világot négy évadon át. Nagyon meghatározó volt számára a közös munka Bodó Viktorral. Aztán szakmai kíváncsiságból és családi okokból Miskolca szerződött, ahol megszületett a kisfia. A videóban beszél a független csapatok és a kőszínházak közti különbségekről és hogy miért döntött úgy, társulatot alapít, Terminal Workhouse néven.

A csapat alapjait párjával, Dancsecs Ildikóval közösen rakják le, miközben az egyesület mind a tíz tagja laza együttműködésben segíti egymást. Első bemutatójuk Mrozek Emigránsok című abszurd drámája, amiben egy értelmiségi és egy melós szilveszter estéjét láthatjuk valahol nagyon messze szülőföldjüktől. Az előadást Mucsi Zoltán rendezte, márciustól a Stúdió K-ban lesz látható. A projektet Gusztáv hívta életre, Géczi Zoltánnal ketten játsszák, a Manna segítségével jött létre. A csapat másik idei bemutatója, szintén a Mannával közösen, a Szentandrásnapi mámor, ami egy Shakespeare parafrázis. A Sanyi és Aranka Színházban játssza Gerlits Réka, Bakonyi Alexa, Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv.

A videóban beszél arról, hogy szerinte érdemes klasszikusokhoz nyúlni, a világirodalom nem véletlenül az, ami. Mesél azokról a témákról, amik foglalkoztatják: a cigányság és a gyűlölet. Nem foglalkozik pártpolitikával, ennek fényében a szakmai megosztottság sem érdekli. A Poszt ügyvezetői pályázatán szurkolt a Komáromi-Göttinger-Lévai triónak, mivel Göttinger Pali is a Terminal Workhouse tagja, Guszti jó gondolkodású embernek tartja.

A nézők a Szkéné Színházban is láthatják nemsokára a Nézőművészeti Kft. új előadásában, az EztRádban, amit Scherer Péter rendez.

forrás: http://www.potszekfoglalo.hu
Név

1%,1,6tszín stream,2,a hókirálynő ösvényén,1,alkotók,8,alkotók archívuma,18,andorka tímea,1,andruskó marcella,2,anton,9,anyacsak1,1,archívum,17,bábelna,3,bagel,1,bakonyi alexa,4,balatoni józsef,1,bátorságok könyve,7,boronkay soma,2,botos éva,1,budapesti lengyel intézet,2,cafe.desire,2,citymatiné,3,csányi dávid,3,csokonai nonprofit kft,3,csonka andrás,1,dancsecs ildikó,9,daubner anna,1,digital producer,1,divattúlmutató,1,dömötör tamás,6,drakula vár,8,edvi henrietta,1,elek ányos,5,életemnek csak nézői a maiak,1,élő beszélgetések,3,emigránsok,12,fazakas júlia,2,ferenczy múzeum,3,forr a dalunk,1,fülöp áron,2,gáspár anna,1,géczi zoltán,17,gere dénes,1,gerlits réka,26,göncz árpád,1,göttinger pál,1,gyöngy zsuzsa,1,gyulay eszter,2,hajmási dávid,3,hegyesi rita,1,herczeg tamás,2,hírek,53,hodászi ádám,1,hollai heiser anna,1,horváth-töreki gergely,1,interjú,6,isten hozott a majomházban,7,ivanics tamás,2,j háborúja,3,jászberényi gábor,1,játszóház,8,johnny háborúja,1,kálócz,1,kálóczi orsolya,9,képek,16,kérdések,1,kerkay rita,3,két verona kft,1,kováts adél,1,kritika,11,laboda kornél,1,lászló,1,lászló g attila,6,makány márta,1,mámor vagy amit akartok,9,manna,1,márkus sándor,1,menszátor héresz attila,1,mérleg,11,mészáros andrás,1,mészáros piroska,7,mindennapi bátorságunk,7,mohácsi istván,1,molnár gusztáv,22,molnár györgy,1,molvay norbert,2,mucsi zoltán,4,művészeti paletta a bölcsődésekért,1,nagy karina,1,nemcsók nóra,1,o horváth sári,2,oberczián kinga,1,pagonyi andrás,2,pászt patrícia,2,projektek,6,pszihé,1,ráskó eszter,1,régi szép idők,2,rólunk írták,45,rozs tamás,1,rusznák adrienn,8,sarádi zsolt,1,sediánszky nóra,2,simányi zsuzsanna,2,simon attila,1,szakáll tamás,2,szentandrásnapi mámor,6,szeretett vezérünk,8,szó/hősök,2,tábor,1,téby zita,1,tenki réka,1,tiktok,1,tisztelet a küzdésért,1,tóth réka ágnes,2,tóth zoltán,1,ullmann mónika,1,váczi lászló,1,vajdahunyadvár,1,valcz péter,2,vanya tímea,1,váradi andrás,5,varga mária,3,veled kerek,1,videó,11,viktor balázs,1,zako fesztivál,1,zsótér sándor,3,
ltr
item
TERMINÁL WORKHOUSE.: Az atomfizikától a színházig
Az atomfizikától a színházig
https://i.ytimg.com/vi/G1OSRjS1i8g/hqdefault.jpg
https://i.ytimg.com/vi/G1OSRjS1i8g/default.jpg
TERMINÁL WORKHOUSE.
http://www.terminalworkhouse.hu/2016/02/az-atomfizikatol-szinhazig.html
http://www.terminalworkhouse.hu/
http://www.terminalworkhouse.hu/
http://www.terminalworkhouse.hu/2016/02/az-atomfizikatol-szinhazig.html
true
2661058171498144238
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap CIKK Lásd mindet Lásd még A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS ALL POSTS Not found any post match with your request Back Home Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content